Pozitív és negatív ki

yin yangAmi a világmindenség alapvető lényegét, esszenciáját – azaz a ki-t – illeti, a világmindenségben számos ellentmondásos folyamat zajlott, míg kialakult a jelenlegi állapot. Ezek a folyamatok ma is zajlanak, és folytatódni fognak a jövőben is. Keleten ezt a dualisztikus szemléletet a yin és yang elméletének nevezik. A yin jelenti az árnyékot, a yang a napsütést. Ahol napsütés van, az árnyék is szükségképpen megjelenik; ahol élet van, kell lennie halálnak, ahol van magas, ott az alacsony is, és az erősek mellett megjelennek a gyengék is. Az univerzum abszolút a maga egységében, de a dualizmus világában nyilvánul meg. A villamos berendezések híres feltalálója, Thomas A. Edison, szerint a világmindenség elektromosságból épül fel, és pozitív illetve negatív tényezők ellentétéből fejlődött ki. A napfény és a születés pozitív, az árnyék és a pusztulás negatív. A ki kiáramoltatása pozitív folyamat, visszahúzása negatív.

A ki, amivel rendelkezünk, része a világmindenség ki-jének, testünk ennek a ki-nek a védőburka. A tudat az a dolog, amelyet az univerzumtól kaptunk, amelyet óvnunk és nevelnünk kell ebben a hús-vér burokban, ezzel a tudattal indítjuk el és szabályozzuk a ki cseréjét testünk és a világmindenség között. Össze is hasonlíthatjuk az elektromosság fejlesztésének és a ki áramlásának folyamatait. A generátorban, az elektromosság esszenciájában keletkezik az elektromos energia, ami azután kiáramlik és számtalan fajtájú, típusú gépet táplál. A világmindenséget átjárja a ki, amellyel egy generátorhoz hasonlóan agyunk előállítja a tudatunkat, a tudat segítségével kialakul a saját ki-nk, a ki pedig mozgatja a testünket.

Ha valakinek a tudata ingatag, nem lesz képes megőrizni az egészségét, illetve nem lesz képes a ki cseréjére a világmindenséggel. Annak, aki csiszolni szeretné a technikáit, először a tudatát kell csiszolnia, hiszen ha az indulás homályos, ugyanolyan lesz a befejezés is. Akinek nincs a helyén a szíve, csak a teljes ürességbe jut el. Ezek a kifejezések azt mutatják, hogy a világmindenség ki-jét felhasználhatjuk jól – rosszul egyaránt. Ha létezik pozitív ki, kell lennie negatívnak is. Az egyén dönti el, hogy melyiket választja. Ha szeretne napfényben járni, tevékeny életet élni, akkor a pozitív ki-t kell fejlesztenie. Pozitív szemlélettel, pozitív módon kell használnia a tudatát. Aki viszont borongani szeretne az árnyékban, az fejlessze a negatív gondolkodást. A szemléletünk csak rajtunk múlik.

szemléletmódBár mindenki boldog és tevékeny életet akar, azok az emberek még csak nem is reménykedhetnek benne, akik negatívan gondolkoznak. A pozitív élet a pozitív szemlélettől, a pozitív viselkedéstől függ. Kezdjünk el pozitív ki-t kovácsolni, és elérhetjük.

Amikor hirtelen hűvösre fordul az idő, mi pedig azt gondoljuk: “Ilyen időben akár meg is fázhatok!”, a ki-nk egy szemvillanás alatt negatívra vált, és tényleg megfázunk. Aki viszont arra gondol: “Miféle hideg? Ennyit nálam gyengébbek is kibírnak!”, ha meg is fázik, gyorsan meggyógyul.

Ha azt mondjuk egy munkára: “Nem hiszem, hogy jól fog menni”, nem is megy majd jól. Másrészt, ha minden erőnkkel és meggyőződésünkkel nekilátunk, sokkal jobb eredményeket érünk el.

Sokan indulnak el pozitív szemlélettel, később azonban megérik bennük valami negatív, és rájuk telepszik. A ki edzéseken, mindig gyakoroljuk a ki kiterjesztését, hogy megkönnyítsük a pozitív szemlélet fenntartását. Ha valamikor negatív állapotba kerülünk, valaki figyelmeztet, “Figyelj, terjeszd ki a ki-det!”, erre azonnal pozitív energiára tudunk váltani.

Szülőfalumban az új esztendő első három napján összehívom a Ki Szövetség érdeklődő tagjait, és együtt lemegyünk egy közeli folyóhoz edzeni. A levegő hőmérséklete mínusz 8-9 fok körül lehet, a havas hegyekből érkező folyó vize metszően hideg. Ha beledugjuk az ujjunkat, úgy érezzük, megfagy. Amikor a nap emelkedni kezd keleten, mindannyian fürdőruhára vetkőzünk, röviden bemelegítünk, azután követjük a vezetőt a körülbelül csípőig érő vízbe. Körbeálljuk őt, majd a “le!” vezényszóra leguggolunk, hogy a víz a vállunkig érjen. Azután a vezető harci kiáltást vezényel, erre mindenki ordítani kezd, ahogy tőle telik. Néha megismételjük a gyakorlatot kétszer-háromszor, mielőtt a vezető partra vezényelné a társaságot. Ezután megszárítkozunk, felvesszük az edzőruhánkat, és légzési gyakorlatokat végzünk. Ezzel kezdődik az éves oktatás.

Néha egyik-másik tagunk aggódik, hogy esetleg megfáznak. Erre mindig az a válaszom: “Ha meg akarsz fázni, megfázol. Ha nem, nem.” Előfordul néha egy-egy megfázás, ha nem így lenne, nem lennének beteg emberek a világon. Az a fontos, hogy összpontosítsunk az egyetlen pontra (ezt később elmagyarázom), és hogy kiterjesszük a ki-t.

Egyszer olyasvalaki szeretett volna részt venni az újévi gyakorláson, aki nem gyakorolta a ki fejlesztését. Általában visszautasítom az ilyen kéréseket, de az illető annyira állhatatos volt, hogy végül megtanítottam neki az alhasi egyetlen pontra való összpontosítást és a ki kiterjesztését. Ezután megengedtem, hogy velünk tartson. Míg a vízben volt, pontosan úgy összpontosított, ahogy tanítottam, jól is ment minden, de ahogy kijött a vízből, elbízta magát, és elvesztette az egyetlen pontot. Ekkor reszketni kezdett, mint a nyárfalevél. A körülötte állók, akik még csak libabőrösek sem voltak, kinevették. Emlékeztettem az alhasi egyetlen pontra, és abba is hagyta a reszketést. Aki folyamatosan gyakorol, nem veszíti el az egyetlen pontot, bár nem is tud róla, mégis összpontosít.

meditációs gyakorlat

Ez nem pusztán egy gyakorlat a hideg elviseléséhez. Elsősorban teszt, amely megmutatja, milyen erős a testünk abban az állapotban, amikor az alhasi egyetlen pontra összpontosítunk, és kiterjesztjük a ki-t. Másodsorban az új esztendő legelején csináljuk, így egész évre pozitív ki-vel töltjük fel magunkat. Harmadszor, a vízben kimossuk magunkból az előző év minden ártalmas gondolatát és tapasztalatát, amitől olyan frissek leszünk, mint egy újszülött. Ez a mártózás segít abban, hogy rendkívül erős pozitív szemléletet alakíthassunk ki, amely egész évben megóv bennünket a megfázástól. Amikor hidegre fordul az idő, egyszerűen felidézzük, hogyan merültünk a jeges vízbe a tél derekán. Most, amikor teljesen fel vagyunk öltözve, a hűvös idő meg sem kottyanhat. Ha mégis, ez a pozitív gondolkodásmód segít a gyors gyógyulásban.

Mind a pozitív, mind a negatív gondolkodásmód gyakorlatilag mindenre alkalmazható. Például valaki meglátja néhány ismerősét, amint éppen beszélgetnek. Egy pozitív gondolkodású egyén nem gondol erről semmi különöset. Egy negatív szemléletű ember viszont rögtön azon kezd töprengeni, mit pletykálhatnak azok ott róla. Miután a kelleténél többet foglalkozik ilyen dolgokkal, a negatív beállítottságú ember viselkedése egyre negatívabb és negatívabb lesz. Ugyanazokat a szavakat némelyek pozitívan, mások negatívan értelmezik. Mi több, ugyanazok a szavak még ugyanannak az embernek is mást jelentenek attól függően, hogy amikor hallja a szavakat, pozitív vagy negatív ki-vel rendelkezik.

Ha egy barátunk félnótásnak nevez, amikor tudatunk pozitív állapotban van, fel se vesszük, hiszen tudjuk, hogy a barátunk. Ha viszont ugyanő akkor hülyéz le bennünket, amikor negatív tudatállapotban vagyunk, ok nélkül is arra gyanakszunk, hogy valóban hülyének tart, és csak színleli a barátságát. Ne feledjük, a pozitív pozitívot, a negatív negatívot vonz. Ha negatív tudatállapotban vagyunk, negatívan gondolkozunk, negatívan cselekszünk, és mindent negatívvá változtatunk magunk körül. Mivel a negatív negatívat vonz, ha valami rosszul sül el, minden rossznak tűnik. Ha veszekszünk a feleségünkkel, mielőtt reggel elindulunk otthonról, az egész napunk rosszul alakul. Elég, ha egy kedvetlen ember csatlakozik egy négy-öt főből álló csoporthoz, akik addig vidáman csevegtek, máris mindenki elhallgat, elszomorodik, mert annak az egynek a negatív hozzáállása képes maga körül mindent negatívvá változtatni. Ha egy alapvetően boldog család akár egyetlen tagja negatívvá válik, az egész család megsínyli.

pozitív és negatív kiMindez fordítva is igaz, ha a ki-nk pozitív, gondolataink, tetteink és minden körülöttünk pozitívvá válik. A boldogság nevető kapun át tölti be az életünket, hiszen a pozitív pozitívat vonz. Egy erősen pozitív természetű ember képes négy-öt beszélgetőtársát is jókedvre deríteni. Erőteljes pozitív szemlélete a környezetére is pozitívan hat. A hős tábornoknak nincsenek gyáva katonái, mert pozitivitása bátorságot csepegtet az embereibe. Másrészről pedig egy gyáva vezér még a hős katonákat is gyáva nyulakká változtatja. Ha nem csak saját magunk megváltoztatása a célunk, hanem szeretnénk az egész társadalmat jobbítani, akkor először egyénileg ki kell fejlesztenünk magunkban ezt a pozitív szemléletet, azután megkísérelhetjük környezetünk pozitív befolyásolását.

Az ügynök, aki éppen értékesítő körútra indul, rosszul teszi, ha már előre arra gondol, hogy egy adott helyen semmit sem fog eladni. Nem tudja, elad-e majd vagy sem, de a negatív hozzáállását rávetíti a leendő vásárlóira is. Megfelelő pozitív szemlélettel kell a vásárlókat megközelíteni, ha pozitív válaszokat szeretne. Még ha végül semmit sem sikerült eladnia, akkor is mondhatja, hogy legközelebb majd jobban megy. Ha újra és újra megerősíti ezt a szemléletet, egyre jobb eredményeket fog elérni.

Egy beteg ember rendszerint negatív. Egy negatív töltésű ember rendszerint hajlamos egy másik negatív emberhez csatlakozni, akivel valahogy így beszélgetnek: “Te is beteg vagy? Nekem ez meg ez a bajom. Szörnyű betegnek lenni, nem igaz?” Ezzel csak egyre inkább megbetegíti magát. Minél betegebb, annál több pozitív töltésre lesz szüksége erős, egészséges emberektől.

A kórházakban ápoltak legtöbbje negatív töltésű. Még egy egészséges ember is egyre negatívabbá válhat, anélkül, hogy tudomása lenne róla, ha hosszabb ideig marad ilyen környezetben. Beteg emberek esetén a negatív befolyás még erősebb. Amikor betegségük rosszabbodik egy kicsit, negatív ki-vel mindjárt arra gondolnak, hogy ebbe bele fognak halni. Vagy ha valaki meghal a szomszéd kórteremben, akkor azt hiszik, már maguk is haldokolnak. Ilyen körülmények között is meg kell próbálnunk pozitiv ki-t terjeszteni.

élet és halál

Az élet és a halál a gondviselésen múlik. Amikor valaki meghal, meg kell halnia, amikor él, élnie kell. Senki sem hal meg, amíg él. Amíg élünk, csak az életre gondoljunk. Mindössze az a dolgunk, hogy az egyetlen pontra összpontosítsunk, terjesszük ki a ki-nket, hogy egyesülhessen a világmindenség ki-jével. Ekkor a veleszületett életerőnk természetesen aktivizálódik.

Ha a beteget látogató olyasmit mond a páciensnek, mint ,,Ez-és-ez úr ugyanebben a betegségben halt meg, úgyhogy légy óvatos”, az körülbelül annyit segít a betegnek, mintha megrántaná egy akasztott ember lábát. Betegeskedő ismerősünket inkább ilyesféleképpen vigasztaljuk: “Fel a fejjel. Te vagy az erősebb.”

Amikor a főnökünk vagy a tanárunk megdorgál bennünket valamiért, a szidást nézhetjük pozitív illetve negatív szemszögből. Fel kell ismernünk, hogy azért kaptuk a helyreigazítást, mert valamit rosszul csináltunk.
Ha jó szándékkal fogadjuk a szidást, és elhatározzuk, hogy nem követjük el még egyszer a hibát, a büntetés oka szertefoszlik. Ha később a tanár vagy a főnök mégis megróna bennünket, pozitív töltésünkkel ismét megfelelőképpen fogadhatjuk a szidást. Nem szabad spirituálisan elmozdulnunk, semmi szükség rá, hogy lehangolódjunk. Ekkor a szidalmazó érzékeli pozitív hozzáállásunkat, és – tudomásán kívül – az ő ki-je is pozitívvá válik, elszáll a mérge is. Ezután ha tíz alkalommal találhatna indokot a feddésre, akkor sem fogja megtenni két-három alkalomnál többször.
Viszont, ha ellenségesen és haragosan fogadjuk valaki más bírálatát, vagy ha szipogunk, mintha bármelyik pillanatban zokogásban törhetnénk ki, negatív beállítottságunk ráragad arra is, aki bírál, ettől az illető még jobban felbőszül, és jobban lehord bennünket, mint amennyire megérdemelnénk vagy eredetileg szándékában állt.

Ha valaki olyasmit vet a szemünkre, amit nem tettünk, az az ő hibája, nem a miénk. Emiatt nem kell felháborodnunk. Azt is fel tudjuk majd ismerni, hogy az adott helyzetben el kell-e mondanunk a véleményünket vagy jobban tesszük, ha csendben elengedjük a dolgokat. Ahhoz, hogy csendben végighallgassuk a feddést, igen szilárd pozitív ki-re van szükségünk. Bármit is teszünk hasonló helyzetben, tartsuk a saját ki-nket pozitívan, és ne alázkodjunk meg a másik ember előtt.

a ki kiterjesztéseMivel a Ki Szövetségben rendszeresen gyakoroljuk a ki kiterjesztését, az edzőterem mindig pozitív ki-vel van feltöltve. Az, aki nem érzi jól magát vagy aki túl beteg a gyakorláshoz, negatív ki-jét pozitívra változtathatja, ha csak eljön, figyel, és magához veszi a bőséges áramló pozitív ki egy részét. Mindenki, aki nem vesz részt ténylegesen az edzéseken, és akinek ki-je negatívvá válik tapasztalhatja, mennyire nehéz visszafordítani pozitívra, de sok ember pozitív ki-je nagymértékben megkönnyíti a váltást.
Amikor befejeztük a napi munkát, és fáradtan hazafelé készülünk, álljunk meg az edzőteremnél egy kis gyakorlásra.
Ezzel az egész testünk ellazul, ki-nk pozitív előjelűre vált, és ismét jól érezzük magunkat. Otthon mélyen fogunk aludni, másnap reggel pedig pozitív töltéssel indulhatunk dolgozni. Másrészt, ha rögtön hazamegyünk és csak panaszkodunk, hogy milyen fáradtak vagyunk, még az alvás sem pihentet igazán. Másnap reggel még mindig fáradtan ébredünk fel.
Ha valami kellemetlenség ér bennünket, ne vigyük haza, inkább álljunk meg az edzőteremben, és töltődjünk fel pozitív ki-vel. Otthonunk maradjon mindig kellemes, ragyogó hely.

Azok, akik túl messze laknak az edzőteremtől, gyakorolják egyedül az alhasi egyetlen pontra való összpontosítást, és igyekezzenek ki-jüket pozitívan tartani. Amikor jól megy sorunk, könnyen lehetünk pozitívak, de ha a körülmények ellenünk fordulnak, akkor csak fegyelmezett gyakorlással kerülhetjük el a negatív szemléletet. Mivel a pozitív pozitívot vonz, a pozitív lelkület pozitívan alakítja sorsunkat.

A saját ki-nk kapcsolódik a világmindenség ki-jéhez. Fokozhatjuk a közöttük lévő kölcsönhatást, ha a lehető legtöbb ki-t áramoltatjuk ki. Nyugodtan kiáramoltathatunk annyit, amennyit akarunk, mert minél több áramlik ki, annál több áramlik be, a forrás pedig kimeríthetetlen. Ne álljunk meg akkor sem, ha már pozitívvá változtattuk a ki-nket. Akár zseniális, akár szánalomra méltó az, amit csinálunk, életünk minősége a választott pozitív illetve negatív szemléleten múlik.

Kéz a kézben együtt kell élnünk az életet, az univerzum eme felbecsülhetetlen értékű ajándékát, együtt kell valami ragyogó dolgot alkotnunk. Ha egymás után meggyújtjuk kicsiny lámpásainkat, fényárba vonhatjuk az egész világot.

Vélemény, hozzászólás?

Reklámok

52 unnep sutiskonyv

Megjelent a receptkönyvem! Bővebben olvashatsz róla itt:

52 ünnep - medv.biz
Napi mondat

Nem elég becsületesnek lenni – annak is kell látszani!

— Acsehi