Ketten a tükörben

Aranyos ujjával megérint a hajnal,
Elmentél megint az ébredő új nappal,
Elvitted magaddal a sötét éjszakát-
Párnámon érzem még bódító illatát.

Látom még a holdnak ezüstös sugarát,
Hallom még szavaid csábító dallamát,
Érzem szívverésed, ahogy minden éjjel,
Ölelni akarlak izzó szenvedéllyel.

De látnom kell  a nappalt is, ha nem vagy velem,
Mikor tűzviharból csak szikra jut nekem,
Mert éreznem kell azt, őrülten vágyom rád,
S látnom, pillantásod elárulja magát:

Barna szemed, ahogy viharban a tölgy,
Mindent elemésztő új vágyért üvölt,
S minden mozdulatod apró üzenet,
Azt mondja nekem, a félelem elveszett.

Nem félek, hisz vár ránk egy csodálatos éj,
Hullámzó lángok és féktelen szenvedély;
Minek minden perce szerelmi vallomás,
Gyere hát és súgd, nem hallhatja más…

Tested csodás kristálypohár, tündöklő éj,
S édes, tüzes aszú benne a szenvedély.
Démoni tűz vagy te, mámoros ölelés.
Csókjaid leírni az összes szó kevés.

Éreznem kell, s látni csillogó szemedet,
Részegen ölelni bódító testedet,
Hallani sóhajod olyan sok éjszakán,
Bőrömön érezni szerelmed illatát.

Minél inkább szeretsz csak jobban vágyom rád-
Hogy csodás virrasztás lesz minden éjszakád.
S ha távol a horizont új napról énekel-
Édes álmod lesz, mert karomban alszol el.


2000