Hatodik nap

Márti megin 8 órázik

De soha többé!!!

Esküszöm, többet nem vesz rá senki 8 órásra! Fél óra ment el eddig a munkaidőből, még jól vagyok, csak megint akkora kupit hagytam otthon a meló miatt, hogy hihetetlen. Már most kibaszott tömeg van itt, így nem lehet megszólítani senkit. Ma jobban tartom magam az 5 emberhez, ha már tegnap nem csináltam semmit. Nincs bűntudatom, csak 8 órában már nem tudok egy helyben ülni. Szórólapozni is fogok a kasszákban, majd a délutános elején, megy vele az idő. Felhívtam G-t, és azt mondta meghalni nem volt ideje a héten. Hát most erre mit mondjak…Remélem a felmondós levelet is megkapta, és kedden, ha végre jön már, majd reakciózik rá valamit. De jó, hogy ez az utsó 8 órám!!!

Fantasztikus, nem tudok betelni a gondolattal. Hoztam olvasnivalót a gépre, ezzel is elfoglalandó magam. De szép mondat. Méghogy a terhesség 2. harmadában tele vagyok energiával! Hát lehet, hogy aki egész nap seggel és otthon takarítgat, az tele van, de én mással vagyok tele…ma is mizantróp vagyok. Igen. És inkább fórumoznék, meg tanulnék (igen!) meg olvasnám a kötelezőket csak ne itt legyek…Utálom a T-t. Ami a röhej, a G-t nem, velük semmi bajom.Miért nem az irodájukban vagyok????Mondjuk annak a nőnek a helyén, aki elbaszta a papírokat Krisztinek. A pultot tényleg cuccok kipakolására használják, és még fel van háborodva a parasztja, ha megszólítom, hogy segíthetek-e!! Hát ezt nem hiszem el. De rafinált technikával elértem, hogy ezt ezentúl csak nehezen tudják +tenni (a pici szórólapjaim…:))

Már komolyan érdekel, való-e nekem munka egyáltalán…Egyszerűen nem látom be mi értelme itt ülni vagy állni és úgy tenni ,mintha csinálnék valamit… Elkezdtem sajnálni a biztonsági őröket.  Jaa eddig csupán 3an vertek át, köztük épp egy bizti őr, de ő ma is megígérte, hogy visszajön…izgatottan várom. A többi ígérget és nem és nem jön. Még jó hogy fix bér van még, éhen halnék. Apropó kaja: elvárják, hogy ha 8 órán át itt baszom a rezet, még maradjak 20 percet, mert ugye kajaszünet. De én NEM megyek el kajálni, it eszem kb 4 perc alatt, nem fogok ezért ráhúzni! a nyitvatartás az nyitvatartás. leszarom, az emberek is engem. Már kezdek fáradni és még mennyi van, te jó ég…

Más zajforrás a taksigépeken kívül: a lecsukható boltok lecsukódó izéi, amik 3 percig mennek le és ugyaneddig fel. Még 5 óra!! :(((((((((((((

Miért, hogy a légy csak itt köröz a pultban??

Jaj de aranyos, egy 60 körüli bácsi teli kosárral meglátott, hogy közeledek és megszólítanám, erre ráfekszik a kocsira, lábbal belendíti, és suhan el mellettem, csúsztatva maga után a lábát. Mint amit kicsikorunkban a jégen csináltunk…hát szétröhögöm az agyam.

Rájöttem, hogy ez totál tudathasadás: ha nem dolgozom, ugyanolyan potenciális fogyasztó vagyok, mint ezek itten, de most utálom őket mint potenciális fogyasztókat, de értem is őket meg a kifogásaikat…

Jelentem, tottálisan bűntudat meg minden egyéb nélkül ücsörgök itt és nem azt csinálom amit kellene! Jó érzés!

Újabb kifogások, ma kábé 5 ilyet hallottam: “nem ide valósiak vagyunk, szóval nem.” T mindenhol van…nem kell a büdös életbe többet betenni ide a lábát, miután megkötötte….vááááá!!!!!!!!

Még 1 hülyeség: ki volt az a marha, aki kitalálta ezt a szenzációs nevet a lopás casconak: Autólopás Biztosítás??? Nézzük meg a többi logikája alapján: Otthonbiztosítás=biztosítjuk otthonát. Utasbiztosítás=biztosítjuk az utast. Na most Autólopás Biztosítás=biztosítjuk autójának ellopását!!!??? Wow, ezt a zsenit…

A tűzoltók ide járnak. Ez a törzshelyük. És mindig kiszúrnak és bámulnak és menjenek már a picsába. De komolyan, mindig itt vannak!és 3-4x visszajárnak a dohánypultba. Egyszerre biztos megerőltető megvenni 6 doboz cigit.

Picsáér csörömpöl a szomszéd pultban a kiskütyüárus!!Most pakolja el a szajrét? De jó neki…én még 1 órát itt leszek.

Kriszti, én többet nem 8 órázok! Inkább elmegyek előbb innen, de ezt nem bírom…G oldja meg, találjon helyettem embert, szóltam időben, október 2-án hogy 24-én elmegyek, addig meghirdeti, 1 hét alatt talál vkit és gyorsan betaníttatja, engem nem izgat…A páromat már így is kiborítottam az esti nyavajgásommal meg hogy látja rajtam hogy hulla vagyok és kijelentette, hogy terhesen nem kellene kitennem magam ennek. Annak meg nincs értelme h ülök itt és semmit se csinálok…

Vélemény, hozzászólás?

Reklámok

52 unnep sutiskonyv

Megjelent a receptkönyvem! Bővebben olvashatsz róla itt:

52 ünnep - medv.biz
Napi mondat

Abból tanulhatsz a legtöbbet, ha olyan ellenféllel játszol, aki akár le is győzhet.

— Richard Bach