Ritka alkalom…
Valahogy néha az ember lányát – ki tudja miért – megtámadja a hiány.
Neeeem, nem az a fajta, amikor nem tud uralkodni elkalandozott gondolatain és egyre vadabb képzeteit teste is szívesen követné… vagy követi ha teheti.
Valami másféle hiány ez, valami másképpen mardosó….amikor eszébe jut egy szép szempár, aminek nem tudott ellenállni, de nem is akart. Amikor kinyitotta az ablakot és nagyot szippantott a nyárillatú májusi éjszakába, majd a vállán érezte a csodás szempár tulajának vad és csillapíthatatlan szenvedélyt szító csókjait.
Régen volt…túl régen ahhoz, hogy valóság legyen, de nem elég régen ahhoz, hogy elfelejtsük…
“Nézem az égnek legszebb csillagát
s megcsókolom a messzeségen át:
jó éjszakát!
Ha nem volna a kettőnk lelke – egy,
azt mondanád:
szellő suhant a rózsabokron át…
és sápadt arcod s lehunyt két szemed
eléje tartanád.
De mert a kettőnk lelke egy:
érzed, hogy csók ez. Titkos üzenet.
Üzenet, csók. A csillagnéző lelkem
szerelmes, vágyó, tikkadt sóhaja.
Sötétben állok. Köröttem és fölöttem
bús vakhomály a kietlen éjszaka.
De éjszakából, süket vakhomályból,
borún, ködön és fellegeken át:
nézem, csak nézem mozdulatlan szemmel,
didergő kínnal, sajgó gyötrelemmel,
s megcsókolom – szemed szép csillagát.
Jó éjszakát…”
(Somogyváry Gyula verse)
Érdekelhet még:
Azt hiszem ez az egész nőzés/pasizás valahogy úgy járt, mint az omlett elkészítése. Eredetileg az úg...
Az a hétvégém kb akkora szopás volt, amitől az izlandi falloszmúzeum 30 éve formalinban úszkáló dara...
Az ajándékról (legyen az cselekedet vagy tárgy) az a "perverz" álláspontom, hogy az ember azért adja...
