Tizenharmadik nap

Holnap.

Ami után még mindig jön egy másik… (07.10.12.)

Kriszti 8-ban

Ma beadtam egy optikába a jelentkezésem, de ott kellett hagyni az önéletrajzom, mert nem volt ott az illető, akivel beszélnem kellett volna (10-16ig lehetett volna menni, de persze nekem akkor “dolgoznom” kell(ene)).

A mai nap kiváló, mert itt vannak mellettem a geci Z-sek (a róka és köztem).

Undorítóak, de nekik csak 2 órán át kell azt csinálni, amit nekem 8ban kéne, illetve papíron 4ben, de a gyakorlat ugye mást mutat…

Megkérdeztem a kellemes segédmunkás stílusommal, hogy meddig lesznek itt, erre aszonták este 10ig és megkérdezték mért kérdem, válasz: mert rontjátok a bizniszemet.

(tehát a 2 érdeklődő helyett ma csak max 1 lesz – óh, minő borzalom)

Aztán elmagyaráztam, hogy tegnap nem itt voltak a kérdezők, hanem a pénztáraknál, de nem vették a lapot és nem húztak a rákba, viszont ártatlanul megjegyezték, hogy nem ők rakták ide a zászlójukat, ők nem tudják mért itt vannak (na akkor már ketten vagyunk…én se tom, hogy mi a f….nak vannak itt).

Végülis, ha jobban belegondolok, ma van indok nem tenni semmit: egyrészt itt vannak ezek… másrészt meg fáj a torkom és ha megkérdeznék, azt mondanám be vagyok rekedve és nem tok beszélni.

Karácsonyra kalasnyikovot fogok kérni ajiba 🙂

Ki lehet találni mért.

De segítek, nyugi!

Nos: kiirtom a Z-seket és a táblájukat, majd a rókát, majd a skacot a piros pulcsiban, aztán még meggondolom a sorrendet.

Apropó! Tegnap megtudtam, hogy Petikének hívják, mert mikor adtam le a kulcsot, épp akkor jött az infopultba és köszönt neki a nőci, hogy “hát megjöttél Petike!?”

Hát megjött vazze…

Ma még nem láttam, vagy csak azért nem vettem észre, mert nem piros a pulcsija….

Letöröltem a monitort ma, mert úgy nézett ki, mint a rendőrségi nyilvántartás (tele volt ujjlenyomatokkal).

Így ezzel együtt fél órát csesztem el a kipakolással, amire jellemző, hogy összepakolásnál max 6 percet venne igénybe.

Persze nem monitortisztítót kaptam hozzá, hanem ablakmosó folyadékot, de nem különösebben zavart, mert eszembe jutott, hogy nem is az enyém a monitor és ettől is szép tiszta lett.

Bár végülis még lehet az enyém is, hiszen ha nem kapok fizut, simán viszem a cuccot.

Egy fószer idejött és érdeklődött a bankjegyautomatáról – hát ma se szárad ki a szám a sok szövegeléstől az tuti.

Sebaj, mindjárt dél.

De ezek a köcsög kis z buzik még mindig itt nyomják és csak 3 kérdést akarnak feltenni.

A biztonsági őr engem néz, biztos veszélyesnek nézek ki…..van ilyen….

Még szerencse, hogy a z-sek nem ismernek meg engem:-) Elég ciki lenne úgy asszem.

Bár most, hogy csak ülök és gépelek egész jó melónak tűnik kívülről….

Csak ez a kajaszag ne lenne, mindjárt kicsorog a számból a nyál miatta.

Nem tom milyen kaja, de illata van neki és az bizony jó, vagy csak alapból túl éhes vagyok…

Már megint péntek – rohanós nap…kiru, de az viszont jó, hogy nekik se állnak meg válaszolgatni olyan sokan…hihi…

Asszem ideje a pénztárakhoz menni….megjött a váltás a z-nél, de ezek már ismernek is – ez benne a szar

kapják be….

A mai második érdeklődő: váltsak föl 200Ft-ot .

ANYÁD!!!! Úgy nézek én ki, mint akinek van pénze????????

Jóságos ég! Ennek a nőnek mekkora csöcse van, elképesztő (mármint a z-snek).

Ez már nem is mell, nem cici, legfőbbképpen nem didi és nem is duda, EZ CSÖCS.

Borzalmas…..

Fájok…

Főleg a torkom és jön elő a náthám is már.

Naggggggggyon fain.

És állandóan ásítozok, mint valami hülye –  lehet, hogy azért, mert tele a faxom és nem bírom ezt az ocsmány melót?

És a takarítók a k… hangos takarítógépekkel itt köröznek és csak hogy örüljek, a pasi engem bámul, csak tudnám mi a fene van rajtam bámulnivaló.

Ha lenne sminkem, megijednék, hogy tuti elkenődött, de ami nincs az nem szokott elkenődni, tehát meg sem ijedek.

Éhes vagyok, nyűgös vagyok, kicsi és beteg brühühűűűűűűűűűűű

Na visszajöttem ebédről.

Máris volt érdeklődő – megkérdezte hol a wc….

A z-sek is váltottak – hú de fain, egyik rondább, mint a másik.

Az egyiken egy amolyan – mamám által “belinerkendőnek” hívott – kötött kendő van, de olyan, mintha kifakult volna a barna színe és ezért gyorsan befestették volna valami sárga izével és most kb olyan sötétítőfüggöny-narancssárga színe van.

Na szóval UNDI.

De lehet, hogy ez igazából pelerin…és olyan cuki rojtok vannak rajta, mint a régi szőnyegeken meg a függönyök alján…

Ráadásul a pénztárhoz menni is kész életveszély lenne, mert a sok vásárló eltaposna szerintem.

Asszem ma is kihagyom – úgyse visz a szórólapból senki.

Fürdőre vágyom….EGYEDÜL

Olyan helyen, ahol nem vesz a kamera, nem bámulnak az arcomba és a seggembe se, nem kell szar zenét hallgatni, vagy olyan hangerővel, hogy felismerhető legyen a szám, amit játszanak, ahol nem tolnak kocsikat és azoknak nem zörög a kereke és nem zakatol a kattogásuk a kockaköveken úgy a fejemben, mintha egy vonat lenne és ahol senkit sem érdekel a pénzautomata, sem a klotyó holléte, sem az aprópénzemre nem fáj a foguk az ő nagy pénzük helyett.

Extrém módon kijött az emberundorom.

Iszonyat sokan lettek hirtelen, de mind megy, mint a meszes.

Sietünk – ez mekkora jó duma, szinte mindig és mindenki ellen alkalmazható és még hihető is.

Az infopultos dundi nőnek megint ugyanolyan a haja, mint eddig minden egyes nap.

Hogy csinálja? Minek növesztette meg, ha úgyis mindig be van fonva copfba? Vagy ez nem is eredeti haj? Lehet, hogy mikor lefekszik aludni, akkor leteszi az ágya mellé egy parókatartó műanyag fejre, amilyen az ócska filmekben szokott lenni a revütáncosok öltözőjében és másnap reggel csak leveszi és a fejére illeszti és jön a t-ba? Ki tudja.

Lehet, hogy nem is alszik…vagy denevér és fejjel lefelé alszik….

Egyébként rendesnek tűnik, csakhát ez a haj……..olyan……..uff…..

Még mindig utálom ezt a melót, pedig a csajszi a filaboltból aszongya korrekt lóvé.

Az is lenne, ha megkapnám, plusz nekem már amúgy sem az.

Nincs az a lóvé, amiért én itt maradok tartósan.

Felismertek a z-sek! wow

Aszongya olyan ismerős vagyok valahonnan…(vajon honnan, mikor egy hónapig ott lepzseltem náluk???)

Na mindegy.

Rendes voltam velük, megengedtem, hogy iderakják a táskájukat a székemre, hagy örüljenek….

Nem vagyok normális…

Látszik, hogy meg vagyok buggyanva már.

Legalább annyira, mint a kávé, amit a párom hozott.

Szegényem azt hitte, otthon felejtettem a hűtőben reggel és azért nem hoztam el magammal, pedig nem.

Már két napja hordtam magammal, de valahogy nem kívántam és ahelyett, hogy kiöntöttem volna, beraktam a hűtőbe, mert hülye vagyok.

Édi volt tőle, hogy elhozta, csak totál felesleges (már savanyú volt a tej benne…fujfujfuj)

Na sebaj.

Még csak 5 óra, de mennék haza, nem is kicsit…..illetve már 5 óra 5…..6……7…..

Na hagyjuk.

Volt egy fószer végre tarifáltatni és az jó.

Főleg ha visszajön megkötni…

End of mission…

Vélemény, hozzászólás?

Reklámok

52 unnep sutiskonyv

Megjelent a receptkönyvem! Bővebben olvashatsz róla itt:

52 ünnep - medv.biz
Napi mondat

Az álmokat csak egyetlen dolog képes összezúzni: a megalkuvás.

— Richard Bach