Omlett kontra toji – avagy a modern ismerkedés rejtelmei

Azt hiszem ez az egész nőzés/pasizás valahogy úgy járt, mint az omlett elkészítése.

Eredetileg az úgy volt, hogy volt tojás (több is), volt tejszín, meg keményítő, volt vaj, volt tűzforró serpenyő, alatta tűz és mikor elkészült szépen terített asztalra egy szép tiszta tányérba került, késsel és villával fogyasztották a népek beszélgetve, egymásra figyelve, nevetgélve, lassan és élvezve minden ízt.

Aztán valaki azt mondta, nem kell a szépen terített asztal.
…és senki sem tudja, miért, de hallgattak/hallgattunk rá….
Nem kell tányért mosni előtte, úgyis mindig ugyanazt eszed belőle.
Nem kell vaj, az hizlal, jó helyette az olaj is, de tulajdonképpen vegyél tapadásmentes serpenyőt, akkor már olaj se kell.
Nem kell asztalhoz ülni se, csak kanalazd ki a serpenyőből, úgy gyorsabb.
Tejszín? Minek azzal baromkodni, önts bele tejet…ja hogy allergiás vagy, netán fogyózol, vagy nincs rá pénzed? Akkor marad a víz bele.
Nade tudod mit? Ne is küzdj a vízzel, mert ha nem teszel bele lisztet, akkor víz sem kell majd.
Probléma megoldva! Eszünk sima rántottát.
De ha már itt tartunk, tudtad, hogy a nyers tojás milyen egészséges? Akkor meg minek küzdeni a tűzcsiholással meg a sütéssel? Ha meg nem sütöd, akkor nem kell serpenyő se végülis… Deee jó!

Van, aki csak a nyerstojit nyeli és nem érti minek babrálni a terítékkel. Van, aki olcsó alapanyagból süti. Van, aki azt hazudja, hogy omlett, közben csak rántotta….

Hogy melyik volt a lényeges tényező? Talán a rá szánt idő…de én nem tudhatom…
Hogy hol veszett el az élmény? Mind együtt volt lényeges, vagy csak egy a sok közül? Nem tudni. De valami elveszett. Valami útközben nagyon….

Sokan érzik, de nem értik, mert nem az agynak hiányzik az omlett-élmény…logikával, technikával nem pótolható…
és ami a legfőbb, hogy egyedül sem pótolható. A tökélestes omletthez 2 ember kell.

Szerencsére van, aki még emlékszik, milyen az igazi omlett a tiszta tányéron egy fényes napsütéses reggelen valakivel…
Kevesen vannak…