Jézus anyja*

Te mennyit tudsz Jézus anyjáról, Máriáról? Elgondolkoztál már azon, hogy ki volt ő, akinek a nevét örökre az emberiség történetébe vésték a századok? Semmit sem tudunk róla. Eredj a titok nyomába Müller Péterrel.

Ha megkérdeznélek, ki volt a leghíresebb, legnagyobb, legtöbbet emlegetett nő a világtörténelemben, gondolkodás nélkül azt felelnéd: Nincs olyan ember, aki ne tudna róla. Még akkor is, ha nem vallásos, vagy nem keresztény. Elhatároztam, hogy írok róla egy színdarabot. (Később ez a művem lett Tolcsvay László operájának, a Mária evangéliumának az alapja, melyhez a verseket a fiam, Müller Péter Sziámi írta. Sokfelé játszották már, itthon és a világban. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház műsorán szerepel.)
Elolvastam tehát az evangéliumokat, nem a hívő, hanem a drámaíró szemével. Meg akartam tudni, ki volt ez a nő, milyen jelleme volt, milyen volt a viszonya a fiával és az emberekkel. Milyen családja volt, és hogyan éltek? Hogyan nevelte a fiát? Mit adott neki és mit kapott tőle?
A lélektanban döntő szerepe van az  anyának. Kilenc hónapon át egy anyaméhben formálódunk, s utána még sokáig teljesen tehetetlenek vagyunk. Egy kiscsikó hamar lábra áll – az ember nem. Évekig az anyja játssza a gondviselő szerepét. Az ő testének sugárzása, lelkének érzései és gondolatai ívódnak belénk.

Egy fiúnak az anyjához való viszonya meghatározza az egész életét. Ki volt hát Jézusnak az anyja? Döbbentem tapasztaltam, hogy nem tudunk róla semmit.
Egyetlen részletes passzus van róla, az “angyali üdvözlet”, amikor az Isten anyává teszi, s a gyermekét megszüli. Utána a mű teljesen megfeledkezik róla. Nem érdekes többé. Egyszer szól a fiához.”Nincs boruk”, mondja egy menyegzőn, föltehetően azért, hogy Jézus éljen a csodatévő hatalmával, és varázsoljon bort az üres palackokba.
Később beszélni akar vele, de a fia nem óhajt.
“Anyád és testvéreid beszélni akarnak véled.” – jelentik. Ekkor hangzik el a híres mondat: “Ki az én anyám? És kik az én testvéreim? Akik cselekszik Atyám akaratát, az az én anyám s az én testvérem….”
És nem beszél az édesanyával.
Ekkor tudjuk meg, váratlanul, hogy testvérei is vannak. Vagyis, hogy ez az asszony talán több gyereket is szült. Mária többször megjelenik a művekben, de csak úgy, mint egy extra statiszta.
Tudjuk, hogy ő is ott van valahol. Például a fia halálánál. De mit élt át?! Nem tudni.
Sok évszázaddal később fölfedezték, hogy itt valami embertelen dolgot műveltek ezzel a jobb sorsra érdemes, szegény asszonnyal. Ekkor több bölcs és ihletett egyházi személyiség elindította a Mária-kultuszt, amelyet a mai napig ismerünk, s ami Mária példátlan női méltóságát és hírnevét megalapozta.
Amikor a darabhoz hozzákezdtem, én már ennek a kultusznak az ismeretében tettem. Fogalmam sem volt, hogy nekem ki kell találnom egy Máriát, mert a kanonizált iratokból hiányzik. Válaszolni kellett olyan kérdésekre, hogy milyen lány volt, milyen lelkülete volt, tartotta-e később is a kapcsolatot az angyali, isteni rendekkel. Ki kellett találnom, hogyan viszonyult a korabeli római világhoz, a saját fajához és a zsidó vallásához (mely elutasította, és később meg is ölte a lázadó gyermekét), hogyan fogadta s értette meg fiának küldetését, hogyan tudta feldolgozni azt, hogy a fiát megkínozzák és a szeme láttára megölik.

Hogyan fogadta azt a tényt, hogy a veszedelmes napokban Jézus már szóba sem állt vele. Hogyan fogadta azt, hogy haldokló fia a keresztfán nem azt mondja neki, hogy “anyám”, vagy “anyuka”, hanem azt, hogy “asszony”. (“Asszony, íme a te fiad!”) Egyáltalán mennyire volt bölcs ez nő? Mit érzett? Mit gondolt? Milyen ember volt és hogyan élt – ezt mind-mind ki kellett találni, mert a Szentírásban nincs benne.

Most már elárulhatom: az operánk ősszövegét a nagyanyámról mintáztam. Neki volt öt gyermeke s közöttük egy zseni, akit lázadó és nemes természete miatt fiatalon megkínoztak és megöltek.
Ha elolvasod a Mária evangéliuma szövegkönyvét, vagy megnézed színházban a művet, fogalmad sem lesz, hogy ez a nagyanyám története.
És persze alkotótársaim anyjának, nagyanyjának s tán feleségeinek a története is: beleálmodtuk a szerelmeinket, ahogy azt sok költő, festő és zeneszerző tette minden korban, ha Szűz Máriáról beszélt. (A mű bejárta a világot, s bemutattuk az idős pápának is, Pannonhalmán, egy mezőn.)
Hívő protestáns barátaim nem nézték meg a darabot.
Hiába mondtam nekik, hogy ez a nagyanyám története, s hogy nektek is van anyátok – azt felelték: mi nem nézünk meg egy olyan darabot, ahol istent csinálnak egy nőből. Mivel a végén Mária a mennybe megy.
Mondtam nekik, hogy József Attilánál is mennybe megy a Mama:”Szürke haja lebben az égen S kékítőt old az ég vizében”

Hiába.
Mindezt csak azért meséltem el, hogy lásd: ilyen a férfiuralom. Amikor egy férfi szerelmes vagy gyermek még, istent lát a nőben.
Királynőt. Istennőt. Kozmikus jelenséget.Mondtuk is valaha, ha szerelmesek voltunk: “Te vagy a mindenségem!”
De ha felnövünk, és szerelmünk elmúlik, a férfigőg egyenruhát húz a meztelen lelkünkre, összezárunk – és a világhatalmat újra átvesszük. És azt mondjuk: “Már megint elsóztad a levest!”


Forrás: www.life.hu

* Megjegyzés: A cikk eredeti címe Isten anyja, de mivel meggyőződésem szerint istennek nincs anyja, illetve Jézus nem egyenlő Istennel, ezért ezt a címet elveimmel ellenkezőnek tartottam leírni.