Az a hétvégém kb akkora szopás volt, amitől az izlandi falloszmúzeum 30 éve formalinban úszkáló darabjai is heves reakciót mutatnának. Csak mondjuk ez az a fajta szopás, amit senki se élvezett…
A vasárnapi kedvencem az volt, hogy a buszon a sofőr úgy gondolta én nem azért nyomtam meg a leszállásjelzőt, mert le akarok szállni, hanem mert isten tudja miért különös és perverz vonzalmat érzek a gombnyomkodás iránt.
Mire felvilágosítottam, hogy nem egészen így van, addigra már tökmindegy volt, mert már a következő megállónál tartottunk.
Így aztán nem volt mit tenni, mint messzebbről mászni hazafelé. Mivel azonban már bőven kijutott a szopásból, így gondoltam ideje lenne már a nyalásnak is…
tehát betértem az épp útba eső fagyizóba.
Csakhogy nem voltam egyedül. A padon egy gyanútlanul üldögélő német pár ült (tudjátok az a fajta, akikről már a légi felvételen is szembetűnik, hogy németek 😀 ) és odajött egy nő meg a gyereke, akik ismerték őket. A nő hangosan örült, hogy találkoztak (nem úgy a németek), merthogy a múltkor hiába látta a kertből, hogy a német pár be akar hozzájuk jönni, nem jöttek, mert nem volt jó a csengő, de a kapu nagyonis nyitva volt, csak annyi eszük már nem volt, hogy meg is próbálják kinyitni.
A nő mondta a gyereknek, hogy tolmácsoljon, mivel ugye ő csak magyar tudni jól, de tekintve, hogy a gyerek feltűnően és tüntetőleg belemerült a fagyiba (jelezvén hogy esze ágában sincsen németül megszólalni), így a nő saját kezébe/szájába vette az irányítást és a következő mondattal fordult a német párhoz:
– Nix csöngő, de a kapu nyitva van.
😀
Érdekelhet még:
Az első találkozásokon, beszélgetéseken az ember kedvező képet próbál magáról kialakítani. Ám az a n...
Régen volt...túl régen ahhoz, hogy valóság legyen, de nem elég régen ahhoz, hogy elfelejtsük...
A többség csak a robotokban hisz. Vagy azért, mert nem látott még mást, vagy azért, mert irigykedik,...
