Te milyen életszerepet játszol?

Mindenki, nő s férfi egyaránt szerepet játszik az életében. Az előbbi anya, feleség, szerető, az utóbbi csecsemő, ifjú, férfi, öregember, és ha úgy akarja mozdonyvezető. Pedig a nőben is ott lappang a “mozdonyvezető”, csak a férfiak elnyomták benne. Müller Péter elárulja, miért.

szerep

Szerepekről beszélgettünk. Életszerepekről, melyeket eljátszunk az évek alatt. Vannak olyanok, melyeket az életkorunk kényszerít ránk. Születünk, fölnövekszünk, megöregszünk és meghalunk.

Ezt nemcsak a testünk biológiai változása okozza, hanem egy láthatatlan isteni, kozmikus terv is. Egy csillag is átmegy a korok változásain – egy naprendszer is születik, kialakul és meghal. Vannak kamaszcsillagok, és vannak, melyek meghaltak már, csak fényük emléke száll még a mindenségben.

Az életkorok: sorsállomások. Minden állomáson egészen mássá válunk. Amikor Karinthy Frigyes tanította Cini fiát, így magyarázta el neki:
Négy nagy szerep van az életben. A csecsemő, az ifjú, a férfi és az öregember.
– Van még egy ötödik is – mondta Cini.
– Melyik?
– A mozdonyvezető.

Mert, hogy ő akkoriban mozdonyvezető akart lenni, nem öregember. Cininek igaza volt. Volt idő, amikor egy foglalkozás nem csupán pénzkereseti lehetőséget jelentett, hanem hivatást, mely meghatározta az ember testét-lelkét. Ez a nagy különbség a foglalkozás és a hivatás között. A hivatás (elhivatás) életszerepet jelentett.

Más volt a paraszt, a bíró, a mérnök, a tudós, a bányász, a tanító, a lakatosmester, vagy éppenséggel a kereskedő szerepe. Ezekben a szerepekben kellett az embernek megvalósítani önmagát. Formálták a lelket. A “hivatás” szó azt jelenti, hogy benső késztetés vonzza az embert valamilyen szakmához. Hívja őt. Szerep, melyet el kell majd játszania az élet színpadán.

Ma már ez nincs így. A mai falanszterben jóformán csak melók vannak, kevés közöttük a hivatás. Nemrég egy iskolai osztályban megkérdezték a gyerekeket: mik akartok lenni? Húsz százalék azt mondta, hogy díler, negyvenöt azt, hogy szponzor.

A művészet még valamennyire megőrizte hivatás jellegét, bár ma már ez is szakmává, pénzkeresetté süllyedt: az igazi költészet eladhatatlan. De még ebben az eltorzult helyzetben sem mindegy, hogy valaki szobrász-e, vagy festő, s ha szobrász agyaggal, márvánnyal, vagy fémmel foglalkozik inkább. Az anyag vonzza a művészt, és ő vonzza magához az anyagot. “Hívják” egymást – ezért mondjuk, hogy hivatás.

Azt a kérdést, hogy “Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?így is fel lehetne tenni: “Milyen életszerepet akarsz majd felnőttként eljátszani?” Régebben egy lánynak három válasza lehetett: Anya. Feleség. Szerető… Slussz!

A sok évezredes férfiuralomban fel se tudjuk tételezni, hogy egy nőnek olyan sorszerepe is lehet, mely nem tőlünk, a Férfiaktól függ. Egy nő életének csakis a férfi adhat értelmet – nélküle semmire sem jó. Nem lehet “mozdonyvezető”.

szabadon

Egy, csakis a hivatásáért élő nő selejtnek számított valaha, de ha történetesen mindhárom szerepét betöltötte, jó szerető volt, feleség is, anya is, de lányt szült a szerencsétlen – azonnal leminősítették.

Kínában női kötelesség volt fiút szülni. (Ez az elvárás a mai napig él, ami a születésszabályozás korában olyan veszedelmes helyzethez vezethet a milliárdos népességben, melyet elképzelni sem bírunk.)

Karinthy Cini logikájába belefért a mozdonyvezető. Egy kislány nem biztos, hogy ilyesmit mondott volna. Szerelmesnek lenni, férjhez menni, gyereket szülni – ez a három szerep van. Nem mintha a nők lelkében ne lappangna még számtalan életszerep! Csak el vannak nyomva. Beszélünk még erről.

Ideális esetben egy nő csak annyira férfifüggő, mint amennyire egy férfi nőfüggő. Egy nő lelkében is ott rejlik a sok megvalósítandó életszerep és a független, férfi nélküli kaland.

Ezt most főleg a női olvasóknak írom: Bennetek is ott a “mozdonyvezető”, csak elnyomtuk! Ti pedig egy olyan világban éltek, melyet mi irányítunk, és ezért csakis általunk tudtok benne érvényesülni. Ezért, bár érzitek, hogy “gyárilag”, vagyis az isteni terv szerint ez nem így van, de igyekeztek meghódítani, elcsábítani, magatokhoz kötni minket, férfiakat. Akkor is, ha semmi kedvetek hozzá.

A patriarchátus – melynek most jár le az ideje – olyan beteg helyzetet teremtett, hogy a férfiaké, az egész kozmosz! A Föld, a Hold! Az összes csillagok! Mienk az élettér, a kaland, a fölfedezés, az alkotás és a tudás – plusz a nők -, s tiétek pedig csakis mi vagyunk, férfiak. A ti sorsotok csakis mi vagyunk, semmi más. Nélkülünk hiába éltek. Nem vagytok.

Lefosztva a helyzetet az évezredes előítéletektől, vallástól és párkapcsolati tanácstoktól, nyersen és őszintén kimondva úgy néz ki az egész, hogy nekünk csak akkor van rátok szükségünk, ha eszünkbe jut a szex – nektek pedig ránk mindig. Ezért vonzani kell minket, szüntelenül. Reggeltől-estig.

Mi lesz egy nővel, ha nem csábító? Eldobható, mint egy hervadt virágcsokor. Nem kell. Ezt minden nő tudja. A szexepil a fiúknak fölösleges luxus, elmegy a csúnya is – a nőknek, sorskérdés.

Alapvetően itt van minden találkozásunk csődjének az oka: nem látjuk a végtelenül gazdag Embert egymásban. Főleg mi nem látjuk bennetek, nőkben. Amíg ez nem változik meg, lelkileg mindketten nyomorékok vagyunk, és csődből csődbe megy az életünk.

 

Forrás: www.life.hu

Érdekelhet még:

Minden vélemény számít!

Reklámok

Napi mondat

A szerelem nem kér, nem követel. A szerelemnek olyan erősnek kell lennie, hogy önmagát bizonyítsa. Akkor már nem vonzódik, hanem vonz.

— Hermann Hesse