Másállapot

Az anyaság misztérium – mondjuk sokszor, és bele se gondolunk, hogy tényleg az. Vajon ki az a nő méhében megbújó lélek, aki már születése pillanatában magában hordozza egy szövevényes élet gazdag regényét annak minden örömével, bánatával, szenvedésével, kudarcával? Ki lesz belőle: Júdás vagy egy vállalat igazgatója? A születés titkáról Müller Péter vall.

Azt mondjuk: a nő másállapotba kerül. Tetszik ez a szó. Jobban, mint az otromba “terhes” és az “áldott állapot” vallásos kifejezése. Mi, férfiak ezt nem tudjuk elképzelni. Talán egy nő sem tudja mindaddig, míg anya nem lesz.

Az, hogy valaki bennem jön létre, sőt, belőlem lesz, olyan misztérium, melyet csak átélni lehet, elképzelni nem. Nem a magzatvíztől ráncossá ázott kisbabára gondolok, melyet kitol az anyaöl, hogy levágva róla a köldökzsinórt, mely az anya testéhez hozzákötötte, elkezdje sírva és bömbölve az életét, hanem arra az emberre, aki lesz belőle, sok évtizeden át. Magamra például, aki itt ülök, 75 évesen, és írom ezt a cikket.

Onnan kezdve, hogy anyám megszült, lényegében majdnem kész voltam. Csak segíteni kellett nekem inni, enni, járni – de abban a kisbabában én már benne voltam, teljesen. A kohóból kikerültem – már csak formázni kellett.

Egy anya nem gyermeket szül, hanem egy embert, akinek teste, lelke, szelleme, sorsa van, ki tudja, hány esztendő története. Benne van nemcsak a születése, de talán a halálának a módja is.

Nagyanyám például tudta, hogy öt gyermeke közül a legkedvesebbet hamar elveszíti. Őt féltette a legjobban, s amikor egyszer egy álmot látott – zavaros vízből kijött egy krokodil, s kitátva iszonyú fogakkal teli pofáját, megragadta a fiút, és nemcsak szétharapta, hanem véres testével együtt visszamerült a sötét vízbe -, Mama tudta, hogy közel a vég. Ami ráadásul szörnyű lesz. Így is történt. A fiát megkínozták és kivégezték. Tudta.

Visszanézve is tudta, mert őt féltette – s talán szerette – a legjobban. Öt gyerekével öt teljesen különböző sorsot és jellemet szült a nagyanyám, sokféle életmesét, amelyeket az ő finom ösztönével megsejtett előre. Azt mondjuk, az anya szóból lett az “anyag”. A Materből a matéria, és ebből sokan azt a téves következtetést vonják le, hogy az anya: materialista. Ez igaz is. Félig. Ez egy féligazság.

Az igazság másik fele, hogy az anya csupa lélek, misztikum. Természetfeletti érzékenység van benne. Abban, hogy Szűz Mária angyalokat látott, semmi különös nincs. Sok anyának vannak álmai, megérzései, melyek – aszerint, hogy mennyire “fejlett” szellem – megbízhatóak vagy pontatlanok.

Akinek a testében otthont talál egy, a tér-idő világán túlról érkező lélek, annak kialakulnak olyan különös képességei, amelyek nélkül talán eleget se tudna tenni az anyaság feladatának.

Nem elég, ha csupán a teste – a lelke is ráhangolódik valakire, akit nem ismer még, csak sejt. Nem tud róla, csak érzi. Nem látja – és mégis. Nem beszél hozzá – és mégis. Nem ismeri – és mégis. Különös összehangoltság ez. Az ember a saját szívét sem érzi, csak akkor, ha nem működik jól.

Az anya pedig nemcsak a saját benső szerveinek a működését fedezi fel, ha “másállapotba” kerül, hanem azt is, hogy egy másik ember szíve ver benne, egy másik lény érlelődik és fészkelődik a testében, akiből Jézus lesz, kis Júdás, Kajafás, vagy éppenséggel egy külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója.

Ott rejtőzik a szíve alatt az a jövőbeli férfi, aki egyszer majd nagyanyává teszi őt; lehet, hogy hat gyerek apja érik a méhében! Most még nincs a “világon”. Akkora még, mint egy szilva vagy őszibarack. De már van. S benne elrejtve és kibontatlanul ott rejlik minden. Egy jellem, egy személyiség, egy sors…

Egy hosszú és gazdag regény, örömök, kudarcok, szerelmek, szenvedések története – egy teljes életmese, mely nincs megírva még részletesen, csak a vázlata van kész. A szinopszisa ott rejlik az anyában.

Amilyen titokzatos és sötét az anya méhe, éppolyan a lelke is, mert mindezt valahol sejti, vagy érzi. Tudattalanjának mélyén ott rejtőzik az érzés, amit ha szavakkal ki tudna mondani, talán ez lenne: “Sejtem, hogy a láthatatlan szellemvilág végtelen óceánjából milyen “halacskát” sikerült kifognom. Ismeretlen ismerősöm!  Sejtem, ki vagy, akit lehívtam a másik világból. Vagy te akartál jönni? Általam akartál megszületni?”

Bizony, néha egy nő úgy lesz anya, hogy nem ő akarja – hanem a jövevény! (Én, például, így jöttem a világra. Anyámtól tudom. Ő még “élt” volna. Magának, a férjének, szabadon – csakis a szerelemnek. Nem akart anya lenni. Fiatal volt és szeretett volna sokáig “csak” nő maradni. Először meglepődött, amikor “úgy maradt”. Későbbre tervezte volna. Nem örült neki. De aztán megérezte, hogy valaki a láthatatlanból nagyon igyekszik felé. S akkor azt mondta nekem, akit nem ismert még: – Gyere! Így kezdődött, igen. A nagy szeretet-szerelem kapcsolatok rendszerint így születnek. Nem egyszerre villan kettőjükben a felismerés szikrája. Van, aki előbb lát, előbb vonzódik, és előbb szeret. Előbb indul a másik felé, aki egyszerűen csak megadja magát, vakon, és csak később nyílik ki a szeme. Később tudja meg azt, amit a másik már régóta tud: hogy nekik sorsuk van, együtt.)

A görögöknél Démétér az anyaság istennője. Nemcsak a föld, a természet és a termékenység, vagyis az Anyag istennője, hanem a túlvilági kapcsolaté is. Az eleuziszi misztériumok nem csak a bőséges földi termésnek szóltak, beavatási ünnepek is voltak. Lelkek ébredése, itt és ott, egyaránt.

Minden anya médium! Hús-vér nő és érzékeny lélek. Akinek nemcsak testi, de szellemi feladata is a láthatót a láthatatlannal összekötni és megvalósítani. Gyermekét “állandó alakkal s lakhellyel ruházza fel”. Lelke mélyén tudja, hogyan készül egy ember. Gyakran sejti, ki az, aki belebújik. Ismeri azt, aki benne lakik. Néha jobban, mint a lakója önmagát.

Forrás: www.life.hu