Ilyen a férfi, ha lemegy békába!

A békáról sokat tudunk. Például azt is, hogy ha megcsókoljuk, lehet, hogy királyfi lesz belőle. De mi van, ha nem? Ha a hús-vér pasi helyett egy sunyi, önző, törtető, hazug, pitiáner kétéltűvel kell együtt élnünk? Müller Péter jegyzete a párkapcsolatok tragédiájáról.

Békának az elvarázsolt mai férfit neveztem az előző cikkemben. Nem az a lényege, hogy csúnya, hanem hogy a földre esett, ott él, és nem lát fölfelé.

A királyfi – aki eredetileg volt – még tudta, hogy az életet meg kell emelni, különben lesüllyed a pocsolyába. Eszményei voltak. Ezek az eszmények korok és vallások szerint változtak, de a férfi, még a legprimitívebb közösségben is tudta, hogy fölfelé kell élni. Egy magasabb világ szolgálata és elérése: ez volt férfitudata lényege, és az is marad, örökké.

“Mindig volt csillagjelünk. S hittünk a hitben!” – mondja a nagy filozófus, Nietzsche. Nem volt vallásos ember. Nála a “csillagjel” a fölfelé nézést jelentette, s a “hite” az volt, hogy az ember átmeneti lény, s az a küldetése, hogy önmaga fölé emelkedjen.

Manapság, a világválság előrehaladott stádiumában nincsenek már semmiféle eszményeink. A tartás, bátorság, hűség, őszinteség, becsületesség, az igazságához való feltétlen ragaszkodás, az önfeláldozás – és ugyanakkor a nőkkel szembeni végtelen tisztelet, az a mély szeretet, mely nem csupán a kívánatos fenekének, de a lényének is szól, ma már kihalt fogalmak.

Mindezt csak hazudni tudjuk. Nemcsak másoknak, önmagunknak is. Elavult szavak lettek. Lementünk békába.

A világot béka-eszmények irányítják, vagyis az érdekek, az önzés, a hatalomszomj, a magasrendűtől megfosztott érzékiség – és főleg a pénz. A világtörténelem az arcát vesztett békaférfi irányításával fokozatosan kriminalizálódott, a magánéletben éppúgy, mint a közéletben. Bekövetkezett az, amit régen tartottak, hogy amit nem emelünk föl, az lezuhan.

Azokban a családokban, melyeket – valami csoda folytán – nem dúlt még szét a békaság, a legnagyobb gond a nevelés. Minden szülő tudja, ha becsületesnek neveli a gyerekét, nem viszi semmire. Akiből hiányzik az erőszak, a törtetés, a sunyiság, a célja érdekében meghozott önárulás és önzés: lemarad, és mások eltiporják.

A züllés folyamata látványosan követhető a sportban. Valamikor – gondolj az olimpiára – egy heroikus játék volt, amelyben nem a győzelem, hanem a részvétel volt a fontos. Ma már a pénz irányítja. A megvehetőség. A játékos, ha nyerni akar, rendszeresen mérgezi magát. Muszáj, különben nem viszi semmire. Azon felül meg kell tanulnia a piszkos trükköket: a színlelést, ellenfele felrúgását, letaposását, a gatya letépését, a lefejelést – a sportvezetőknek pedig a lepénzelést, a bundát. A célszalagnál nem babérkoszorúval várnak, hanem vizeletet vesznek, és az atléták fenekébe turkálnak. Dopping nélkül ma már nem lehet nyerni. Még “békább”, hogy mindezt le is hazudják. Mindenre vannak műszavak: az alattomos durvaságot “taktikának”, a megvesztegetést “sportdiplomáciának” nevezik. (Mindez csak azért jutott eszembe, mert a minap egy anyuka azt kérdezte tőlem: A fiam focista akar lenni, mit mondjak neki?)

Ugyanez a békaság látható a gazdasági és politikai életben, a magánéletben, a barátságokban és a párkapcsolatokban. A gerinctelenség az érvényesülés-technika első számú feltétele. Ezt minden gyerek korán felismeri: itt mindenki hazudik.

A királyfi tudta, ha nem fölfelé élünk, akkor lefelé zuhanunk. A béka ezt elfelejtette – mert lent van. Nincs már hová zuhannia.

Az emberiséget a pénz mozgatja – nem az eszményei. Mivel magam is férfi vagyok, elképzelem, vajon milyen lehet egy ilyen világban nőnek lenni? Mennyire lehet egy ilyen férfit szeretni? Mennyire bízhatom rá az életemet? Merjek neki gyereket szülni? Milyen lesz hozzám ez a férfi – manapság csak “pasinak” hívjuk -, ha anya leszek? Milyen apa lesz ez? Mi lesz velem, ha már nem lesz szép a fenekem és lapos lesz a mellem?

Vajon én, nemcsak mint nő, de mint Ember értékes maradok-e számára, ha már nem vagyok kívánatos, ha megöregszem, vagy beteg leszek? Elfogad még? Vagy jön az “Egyszer élek, nem tudok semmit kihagyni!” Lát bennem mást is?… A többet, mint a nőt? Hogyan lehet egy békával élni?

A gondomat csak nehezíti, hogyha szeretek egy férfit, észreveszem lelke mélyén a királyfit. Miért? Mert azt szeretem benne!

A békát nem lehet szeretni! Nő még nem szeretett férfit azért, mert pitiáner, önző, aljas, ügyeskedő, erőszakos, mert hazug vagy becstelen. A szeretet még az “ősi világból” való – és ezért szeretni csakis az értéket lehet. A szépet, az igazat, a valóban erőset…

Abból a korból való, mely istent látott még az emberi lélek legmélyén. Ezért van az, hogy szeretni csakis a nemest tudom – a nemtelent nem. (Figyeld, milyen csodálatos a nyelvünk! Béka az, aki elvesztette a nemét. Férfiatlan lett. Ha valaki “nemtelen” eszközökhöz nyúl, az még a nyelvünk szerint is azt jelenti, hogy nem férfi és nem is nő többé.)

S ha én, mint nő, meglátom a békában a királyfit – mert meglátom, ha szeretem, nincs mese! -, még nehezebb helyzetbe kerülök.

Mert észreveszi, hogy látom az ő elárult valóját. Kritikát olvas ki a szememből. Leleplezést. Olyan tükre leszek, amelybe nem szívesen néz. Ahogy Hamvas Béla mondja: “igazságviszonyba” kerülök vele, amelyet nem bír ki sokáig. Ez a párkapcsolatok leggyakoribb tragédiája.

Forrás: www.life.hu