Érte, vagy ellene? – Heti útravaló 38.

Egyetlen harc van, melyet már születésünktől kezdve megindítunk és a halálunkig tart: a szeretetért, vagy épp a szeretet ellen való elkeseredett küzdelem.

Hogyan van ez?! – kérded. Én a szeretet ellen küzdök? Ráadásul elkeseredetten? Hiszen szeretni jó, és szeretve lenni is jó. És mégis…

Gondolj csak arra, hogy kisbabaként csüngsz az anyádon, ahogy ő is rajtad. Nem kétséges, hogy elindítottad küzdelmedet az elfogadásért, de jön a dackorszakod: a “Nem!”, a “Nem akarom!, a “Nem szeretlek!” Amerikában sokszor hallottam kisgyerekek szájából: “I hate you!” – azaz gyűlöllek!

Nem így gondolják, de így mondják. Aztán következik a kamaszkor lázadása, az “én” forradalma, az elszakadás, és jön az egész életünk! Nehezen tudunk megszeretni egy másik embert, és ő is csak nehezen tud megkedvelni minket. Ha végre sikerül, ritkán tart sokáig.

Te hány embert szeretsz? (Nem szerelemről beszélek most, hanem emberszeretetről.) Hányan szeretnek téged? Ha szeretnek, az mennyire könnyen romló állapot. Nem veszed észre, de figyeld meg: tiltakozol a szeretet ellen! Én is. Nemigen akarjuk odaadni magunkat, és nehezen fogadunk el egy másik embert.

együtt a világ ellen

Az egó uralma alatt élni nemcsak azt jelenti, hogy önmagunknak élünk, hanem azt, hogy mások ellen is. Ez a helyzet, főleg manapság. Valaha, emberségesebb időkben, egész jól leélhetted az életed valakivel, akihez lelkileg talán nem sok közöd volt. Ma azzal az egyetlennel is nehéz, aki hozzád tartozik. “Én. Nekem. Enyém.” – ezek manapság a lelkünk parancsszavai. Szomjasak vagyunk a szeretetre, igen, de nem vesszük észre, mennyiszer élünk ellene.

A válóperek, a tört barátságok, az emberek közötti közöny és vad gyűlölet, vagy éppenséggel a botrányosan rossz társadalmi feszültségek éppúgy innen érthetők meg, mint Krisztus halála. “Pokol a másik ember!” – ez az egó-világ alapmondata.

Ha szeretni akarod az embereket, a világ ellen kell élned és önmagad ellen is! A szeretetben nincs én, csak mi. Ha ez sikerül, ha mégis belép az életedbe a szeretet, tudd, hogy ez ritka kincs. Vigyázz rá! Óvd meg az önzésedtől. A másiktól nem tudod, azt neki kell megtenni, ha képes rá…

Légy boldog, ameddig tart. Légy hálás a sorsodnak. Kivételt tett veled.

 

Forrás: www.life.hu

 

Vélemény, hozzászólás?

Reklámok

52 unnep sutiskonyv

Megjelent a receptkönyvem! Bővebben olvashatsz róla itt:

52 ünnep - medv.biz
Napi mondat

Akkor szeretünk valakit, ha megadjuk neki a szabadságot, hogy az legyen, ami szeretne lenni, ott legyen, ahol szeretne lenni! Akkor szeretünk valakit, ha megengedjük neki, hogy szabad akaratából legyen része életünknek.

— Andrew Matthews