Az emberi élet

Mielőtt tengeri hajóútra indulnánk, számos dolgot ellenőriznünk kell. Működik-e a kormány? Megbízható állapotban van-e a motor? Nincs-e lék a hajótesten? Csak akkor indulhatunk el nyugodtan, ha meggyőződtünk róla, hogy minden rendben van.

hajóAz emberi élet sokban hasonlít ehhez. Születésünkkel megkezdődik hajóutunk az emberi élet viharos vizein. Gyermekkorunkban szüleink vagy a hozzánk közel állók gondoskodnak rólunk és óvnak bennünket. Biztonságban élünk mások árnyékában, de amikor felnövünk, minden felelősség visszaszáll ránk. Szemünkbe húzzák a kapitányi sapkát – ettől kezdve egyedül kell irányítanunk a hajónkat. Bár kérhetünk tanácsokat, akár segítséget is másoktól, mégis mi felelünk az utazásért, ezért nem árt, ha kiismerjük hajónk erejét és képességeit. Azt is meg kell tanulnunk, hogyan ellenőrizzük magunk az alkatrészeket, és hogyan ismerhetjük fel a bajokat.

Ha egy pillantást vetünk a mai fiatalokra, fiúkra és lányokra, nehézségekkel teli helyzetek tűnnek elő. Ami még szomorúbb, hogy a legtöbben közülük fel sem ismerik, milyen helyzetbe kerültek. Féktelenül, vadul pörgő motorral száguldoznak ide-oda, miközben a fizikai és/vagy szellemi összeomlás szélén egyensúlyoznak. A vitorláik cafatokban lógnak, a hajótestbe orrán-száján dől a víz, erejük elszállt, bármikor elsüllyedhetnek az őrjöngő hullámok között.

Miért nem állunk meg egy szusszanásnyi időre, hogy megvizsgáljuk az alkatrészeket és megerősítsük saját képességeinket? Fedezzük fel a belső erőnket, szedjük össze magunkat, csináljunk jachtot ebből a rozoga teknőből, amelyen át kell hajóznunk az életünkön.

Gondolkodjunk el ezen egy kicsit. Tulajdonképpen micsoda az élet, és honnan származik? Ha megkérdezünk valakit, honnan származik, többnyire a szüleit említi. Természetesen a szüleinek is voltak szülei, innen folytathatjuk a sort egészen a teremtésig. Ha elég kitartóak vagyunk és megkérdezzük, honnan eredt az élet a teremtés előtt, egyetlen válaszunk marad, a világmindenség. Ha ez igaz, akkor a jelenlegi életünk ugyancsak a világmindenségből származik. Ha megkérdezünk valakit, hogy mi volt felnőttkora előtt, rendszerint azt válaszolja: gyerek. És gyerekkora előtt? Kisbaba. Azelőtt? Magzat. Tegyük fel, hogy tovább kérdezünk. Ön mit válaszolna? Talán azt, hogy magzatkora előtt édesanyja petesejtje és édesapja hímivarsejtje volt. Ők honnan jöttek. A szüleink gyerekkorukban még nem voltak ivarérettek. Szervezetük csak felnőttkorukban kezdett hím- illetve női ivarsejteket termelni. Vajon ez a képesség része volt a levegőnek, amit belélegeztek vagy a tápláléknak, amit elfogyasztottak, mialatt felnőttek? Erre csak nemmel felelhetünk. Semmilyen konkrét helyről nem jött, csakis a természetből. Más szavakkal, életünk a világmindenségtől származik, szüleink segítségével.

ég és földEz a gondolatmenet ahhoz a következtetéshez vezet, hogy nem csak mi emberek, hanem minden fa, minden fűszál, a kövek, a víz és a levegő mind-mind a világmindenségből született. Sőt, a világmindenség kezdete óta léteznek, és részei a világmindenségnek.

Amikor jó a kedvünk, mindent rózsaszínben látunk, nem gyötörnek kételyek, vidáman élünk. Életünk azonban bővelkedik mélységekben is. Valóban, a lelkesedést, a jó hangulatot levertség követi. Amikor lelombozódunk, magányosan tengetjük életünket. Elhagyatva és kedvetlenül elszakítottnak érezzük magunkat a világmindenségtől, elszigetelődünk a társadalomtól.

Ha különálló létezőként gondolunk önmagunkra, szemben velünk ott a gigászi világmindenség; akkorának látszunk csak, mint egy mákszem. Tehetetlenségünk és elszigeteltségünk siralmas. Ellenben, ha felidézzük a világmindenséggel való egységünket, ha tudjuk, hogy a végtelen univerzumban minden egy anyaméhből született, ugyan mi okunk a siránkozásra? Ugyan miért érezhetnénk magunkat egyedül? Ebből a tudásból alakul ki az a megingathatatlan hit, hogy a világmindenség, amellyel egyek vagyunk, megvéd bennünket, értelmetlen tehát a csüggedés vagy a zavarodottság. Lehet, hogy ezrek és ezrek félreértik, amit mondunk, ezrek és ezrek rágalmazhatnak, ha összeszedjük minden erőnket, és kitartunk hitünk mellett; az univerzum érzékelni fogja. Nincs mitől félnünk.

Egyszer egy ember jóvátehetetlen üzleti hibát követett el, és mindenét elvesztette. Felmászott egy hegy tetejére, mert meg akart halni, de a fentről elé táruló panoráma különös érzéssel töltötte el, és nem engedte leugrani. Visszatért hát és erőfeszítéseit megsokszorozva óriási sikereket ért el.

Miközben farkasszemet nézett a halállal, lelke megtisztult. Az egész világmindenséget látta maga előtt. Felébredt valódi énje, és felfedezte önmagát a világmindenség részeként. Elárasztotta az univerzum óriási ereje.

A modem ember szeme az emberi társadalomhoz, az emberi léptékekhez szokott. Különösképpen igaz ez a városlakókra, akik szinte csak emberkéz alkotta dolgokat látnak. Rég megfeledkeztek a természet egyetemes világáról. Nem csak a költők és művészek fordulhatnak vissza a mindenséghez, nem csak ők élvezhetik adományait. Az univerzum bárkinek felfedi magát, aki kíváncsi titkaira. A hullámok között tévelygők fordítsák tekintetüket a világmindenség felé, fedezzék fel újra, hogy ők is az univerzum részei.

 

Forrás: Koichi Tohei: A KI a mindennapi életben c. könyve

Vélemény, hozzászólás?

Reklámok

52 unnep sutiskonyv

Megjelent a receptkönyvem! Bővebben olvashatsz róla itt:

52 ünnep - medv.biz
Napi mondat

Célozd meg a Holdat! Még ha elhibázod is, a csillagok közt landolsz.

— Les Brown